Képzés lemondási feltételei
A tanfolyamainkra történő jelentkezés a jelentkezési lap kitöltésével és a részvételi díj első részletének (a továbbiakban: előzetesen fizetett részlet) határidőre történő megfizetésével válik érvényessé.
Képzéssel kapcsolatos fizetési és lemondási feltételek:
- Az adott tanfolyam a meghirdetett időpontokra és helyszínre szervezetten indul.
- A részvételi díj egy meghatározott részét előre szükséges megfizetni, mely összeget a teljes részvételi díjból számítjuk be.
- A jelentkező a részvételi díj első részletének befizetésével vállalja a tanfolyamon való részvételt.
Elállás, lemondás, visszatérítés:
- Az elektronikus jelentkezés után a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) értelmében a jelentkező a szerződéskötéstől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a részvételtől, és ez esetben az előzetesen fizetett részlet teljes összegét visszatérítjük.
- A 14 napos elállási határidőt követően, a tanfolyam kezdete előtt történő lemondás esetén az előzetesen megfizetett összeg nem visszatérítendő.
- Ez az összeg a szervezési költségek és az előzetes helyfoglalás miatt nem visszaigényelhető, a jelentkező tudomásul veszi, hogy lemondása esetén ezzel a kötelezettséggel számolnia kell.
- Amennyiben a jelentkező a képzés kezdete előtt több mint 14 nappal másik időpontra szeretne átjelentkezni, a tanfolyami helyét fenntartjuk, azonban az átjelentkezéssel járó adminisztrációs és szervezési költségek fedezésére 15.000 Ft átjelentkezési díj fizetendő, amelyet az új időpontra való regisztrációval egyidejűleg szükséges rendezni.
- A képzés kezdete előtti 14 napon belül átjelentkezésre már nincs lehetőség, még külön díj megfizetése ellenében sem. Ebben az esetben, ha a jelentkező másik időpontra kíván jelentkezni, azt új jelentkezésnek tekintjük, amelyre az aktuálisan érvényes részvételi díj és fizetési feltételek vonatkoznak.
Kivételt képeznek az alábbi esetek:
- Amennyiben a tanfolyam a szervező hibájából elmarad vagy a meghirdetettől lényegesen eltérő formában (pl. másik helyszínen, időpontban vagy formátumban) kerülne megrendezésre, és a jelentkező emiatt nem tud részt venni, a teljes befizetett összeget visszatérítjük.